Uniós források: csütörtökön komoly tárgyalásra várják a kormányt

Uniós források: csütörtökön komoly tárgyalásra várják a kormányt

Magyar kormányzati és brüsszeli uniós források is megerősítették a Portfolio-nak, hogy fontos tárgyalásra készülnek csütörtökön. Az Európai Bizottság részéről Didier Reynders és Johannes Hahn biztosok várják Navracsics Tibor területfejlesztési és Bóka János EU-ügyi minisztert. A kondicionalitási eljárásban és az Erasmus-ügyben is fordulat lehet.

Súlyos politikai konfliktus robbanhat ki az EU és a kormány között

Súlyos politikai konfliktus robbanhat ki az EU és a kormány között

Több vezető EU-s is részt vesz az október 11-12. között Budapesten harmadik alkalommal megrendezendő, Budapest Fórum nevű demokráciapárti konferencián. Az idei rendezvény középpontjában a fenntartható béke témája áll, és azt vizsgálja, hogyan lehet ezt elérni a tekintélyelvű agresszió, az energiahiány, a magas infláció és a csökkenő életszínvonal fenyegetettsége mellett. Az esemény egyik szervezője a CEU Demokrácia Intézete, és főleg az Orbán Viktor vezette kormánnyal kritikus előadók vesznek rajta részt. Az uniós tisztviselők jelenléte így valószínűleg erős politikai konfliktushoz vezet majd, miközben már a kohéziós források egy részének feloldása nem is tűnt messzinek.

Uniós kifizetések: újabb figyelmeztetés jött Brüsszelből

Uniós kifizetések: újabb figyelmeztetés jött Brüsszelből

Az Európai Parlament plenáris ülésén ismét Magyarországgal foglalkoztak szerdán, a vita középpontjában a jogállamiság helyzete és az egyelőre befagyasztott uniós pénzek lehívása volt. Az ügyben az EP-képviselők hevesen bírálták a magyar kormányt, valamint követelték, hogy valódi jogállamisági reformok nélkül az EU-s forrásokat ne utalják el Magyarországnak. Didier Reynders és Johannes Hahn biztosok pedig jelezték: az Európai Bizottság minden vállalás teljesítését elvárja a kifizetésekhez.

Bejelentették Kijevben: már nyáron elindul a nemzetközi agressziós bűncselekményeket vizsgáló központ

Bejelentették Kijevben: már nyáron elindul a nemzetközi agressziós bűncselekményeket vizsgáló központ

A tervek szerint már a nyáron megkezdheti munkáját a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) - jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja Kijevben (képünkön), az ukrajnai háborús során elkövetett bűncselekmények elszámoltathatósága érdekében Együtt az igazságért címmel rendezett konferencián szombaton.

Kiderült: igazságszolgáltatási reformot is elvár Brüsszel az EU-pénzeink kiszabadításához

Kiderült: igazságszolgáltatási reformot is elvár Brüsszel az EU-pénzeink kiszabadításához

Nemcsak a korrupció elleni küzdelem terén kell 17 fajta lépést tennie a magyar kormánynak azért, hogy kiszabadítsa az EU-pénzeket, hanem az igazságszolgáltatás terén is kell reformokat vállalnia, mert csak utóbbi esetén fogja jóváhagyni az Európai Bizottság a magyar helyreállítási tervet és később csak a vállalások teljesítése esetén fog abból pénzt kifizetni – derült ki a Bloomberg szerdai tudósításából, amelyben megszólalt Didier Reynders uniós igazságügyi biztos.

Az EU nem állítana fel különbíróságot az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására

Az EU nem állítana fel különbíróságot az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására

Az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására az Európai Unió a már működő bíróságokat kívánja igénybe venni, Oroszország Ukrajna elleni inváziójával foglalkozó különbíróság felállítása a többi nagyhatalom belegyezése nélkül nem valósítható meg - jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kedden Prágában az EU-tagországok igazságügyi miniszterei informális találkozóját követő sajtótájékoztatón.

Uniós biztos: nincs pozitív fejlemény a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatban

Uniós biztos: nincs pozitív fejlemény a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatban

Az Európai Bizottság nem tud beszámolni pozitív fejleményekről a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatban - jelentette ki Didier Reynders igazságügyi uniós biztos Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről folytatott vitáján szerdán.

Mennyi EU-pénzt blokkolhat Magyarországnak Brüsszel, ha elindul a keménykedés?

Mennyi EU-pénzt blokkolhat Magyarországnak Brüsszel, ha elindul a keménykedés?

A küszöbön álló jogállamisági eljárás miatt akár 1100-1600 milliárd forinttal is elmaradhat idén az EU-pénzek brüsszeli kifizetése ahhoz képest, mint amennyivel tavaly év végén számolt a Pénzügyminisztérium – derül ki azokból a forgatókönyvekből, amelyeket a Portfolio állított össze nyilvános és háttérinformációk alapján. Ez jócskán tovább rontaná az államháztartás egyébként is kifeszített idei helyzetét, hiszen a büdzsében számításaink szerint egyébként is 1000-1500 milliárd forintos kiigazítást kell idén végrehajtani. Így tehát ha az április 27-én elinduló jogállamisági eljárás gyors megegyezés helyett elhúzódó vitákhoz vezetne, akkor az további kiigazítási kényszert, és nagyobb devizakötvény-kibocsátást jelentene, illetve a deficit kordában tartása érdekében jócskán vissza kellene fogni idén az itthoni EU-pályázati kifizetéseket is, ami az állami beruházási aktivitáson jelentene további féket.

Már ma terítékre kerül a magyar jogállamiság helyzete a fontos brüsszeli testületben

Már ma terítékre kerül a magyar jogállamiság helyzete a fontos brüsszeli testületben

Az éves jogállamisági párbeszéd keretében "országspecifikus megbeszélést" tartanak keddi luxemburgi ülésükön a tagállami Európa-ügyi miniszterek, így egy korábban eldöntött menetrendben Magyarország mellett Hollandia, Ausztria és Málta jogállamisági helyzetét tekintik át az Általános Ügyek Tanácsában. Ennek kapcsán küldött fontos, a párbeszédet hangsúlyozó üzeneteket az ülésre érkezve Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja, illetve Varga Judit magyar igazságügyi miniszter.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.